A világ kezdete óta létezem. Ő hozott létre, hogy szolgáljam, de megkívántam hatalmát. Száműzött lettem. Letaszított. Ebben a földi pokolban kell élnem, emberek között, egy halandó testében. De azért is jól fogom itt érezni magam!
Most Scoo néven élek, aki halandó lévén emlékező tehetség terén kb. egy kutyával vetekszik, így épp itt az ideje rögzíteni a velem történő eseményeket. Na meg persze azokat a mélyenszántó gondolatfoszlányokat , amik általában a WC-n rohamoznak meg, de kőbevésés hiányában elvesznek zsibbadó agyam rejtekében.
Scooról néhány szót: 25 éves, rendszergazda. Vidéken nevelkedett, de nemrég felkerült FőCitybe, a kosz és a bűn városába. 2003. Szeptember óta van egy (naná majd kettő) felesége: Éva. Scoonak van egy régi webnaplója is amit szintén 2004. szeptember óta vezet. Megtalálható a linkeknél.
Íme pedig Scoo életének egyéb szereplői, hogy mikor/hol ismerkedett meg velük, de csak azok vannak itt feltüntetve akikkel gyakrabban találkozik.
Kicsit bővebben róluk. Fontossági sorrend nélkül, összevissza:
Fati
Ezer éve vagyunk haverok. Na jó, "csak" 8 éve. Még a gimiből, de együtt végeztünk informatikát is. Humoros, igaz party ember. Szeret kongázni, kicsit balfasz a nőkkel. Jó a dumája csak kicsit félénk lesz mikor a tettek mezejére kell lépni. De ha minden igaz ezt már kinőtte. Csabán lakik.
------------------------------------------------------------------
Lipi
Őt is még a gimiből ismerem. Eredetileg egy településen lakunk. Jó fej, kicsit jobboldali beütéssel. Fontos róla tudni, hogy történész és II. világháború őrült. Az agya pedig bármilyen lényegtelen dolgot meg tud jegyezni. Most Szegeden egyetemista.
------------------------------------------------------------------
Endre
Endre szintén ott lakik ahol én. Szintén gimis haver. Ő a poénember. Mindig van a tarsojában pár csípős megjegyzés valakire amin általában általános röhögés a válasz. Most Pesten a MÁV-nál dolgozik, de ott sem lett normálisabb. Általában kövér emberként ismeri mindenki, de az utobbi pár hónapban leadott 33 kilót!
------------------------------------------------------------------
Hori
Megfogtok lepődni! Szintén gimis haver, sőt ő osztálytársam volt. Ő is II. vhs beállítotságú, de nem annyira szélsőségesen, mint Lipi. Nemrég költözött fel Pestre, szerencsénkre, mert így mégtöbbett lógunk együtt.
------------------------------------------------------------------
Kacsa
Nem fogynak el a régi gimis haverok. Ő szintén osztálytársam volt. Egy jó időre elszakított minket egymástól az élet, de mivel ő is Pesten dolgozik ismét összejárunk. Nagy agy, ráadásul irigylésre méltó melóval.
------------------------------------------------------------------
Sanyika
Szintén gimi. Nemrégóta dolgozik Pesten, tanárként! Alapjáratban pörgös, azonban elég hamar ki is tud dölni. Jót lehet vele hülyülni. A mának él.
------------------------------------------------------------------
Dzsó
Csati
Sediqwe (Sedi)
Miku
Rozsomák (Rozsi)
Emese
Hamarosan folytatjuk...(Ezt ígérem egy éve)