Tisztelt Látogatók!
Rákerestem a google-ben az "étverem bt" kifejezésre, abból a célból, hogy hátha találok valamit a kis trombitás néven futó kisvendéglőről, ami a Hajnóczy utca 17es szám alatt található, a moszkva tértől nem messze. És szerencsére találtam, méghozzá ezen az oldalon, tehát ide írnám be a hellyel kapcsolatos csöppet sem érdektelen információimat. Az alábbiakban leírtak, tapasztalatok és megdöbbentő megfigyelések, én ugyanis a szakácsa voltam a vendéglőnek másfél hónapig. (Többek közt azért is hagytam ott, mert a szakács szakma és a vendéglátás magasszintű gyalázása volt ami ott folyt!)
Tehát, néhány apróság, amiért ne válaszd ezt a helyet, ha megéhezel:
- A vendéglő külső falán elhelyezett, széles választékot kínáló étlapon található ételek 70%-a (nem vicc!) nem kapható, sőt, soha nem is volt náluk, mégcsak alapanyag formájában sem! Legegyszerűbben úgy győződhetsz meg erről, ha megkérdezed, milyen desszertet tudnának ajánlani, esetleg milyen salátát, vagy magyaros ételt.
- Apropó, magyaros ételek. Pl.: gulyásleves. Ebben a vendéglőben, ezt az ételt sajátos módon készítik: pörköltöt (amiből a költségcsökkentés miatt, amit lehet kispórólnak) felöntik vízzel, hozzátesznek köményt, majd a hűtőben három napja álló kockázott főtt burgonyát és összeforralják. Nos, aki valamit is sejt a gulyáslevesről, az valószínűleg megbotránkozik ha megkóstólja, bár a leírásból azért sejteni lehet az ízét. Ezt azért is írtam le, mert ez több mint spórolás, vagy praktika, ez a vendég átverése!!
- De térjünk át a hely specialitására, a főzelékekre: nos, a főzelékek valódi zöldségtartalma kb: 10%, a többi összetevő: víz, só, vegeta, zsír, liszt. Élvezeti érték nulla, cserébe viszont a tápértéke és a zsírtartalma igen magas!
- És akkor még nem beszéltem a lejárt szavatosságú tejtermékek, húsáruk értékesítéséről, a sütéshez használt, szétégetett olajról (amiben a frissen sültek készülnek! égett utóíz, rákkeltő hatás garantálva) , és a mérhetetlen higiéniai hiányosságokról, mind a konyhán, mind a vendégtérben. (pl.: wc-ben wc papír, szappan nincsen! a konyhai hűtők, berendezések, eszközök gusztustalanul koszosak, ami nem meglepő, hiszen aki főz, az mosogat, takarít, tálal és hát így nincsen idő mindenre...)
- Az vendéglőben semmilyen vendéglátós végzettségű személy nem dolgozik (ami mellesleg törvénybe ütköző), én voltam az egyetlen szakmával rendelkező szakácsuk. Mielőtt nem dolgoztam ott és mióta nem dolgozom ott, az üzletvezető asszony férje főzőcskézik, ahogy esik úgy puffan alapon. Előszeretettel alkalmazták az "ez nem a gundel!" és az "akinek nem ízlik, menjen a gundelbe!" kifejezést, ha valami alapanyagot; fűszert, húsfajtát, zöldséget hiányoltam, ami egy minőségi étel elkészítéséhez szükséges lett volna.
Röviden ennyit a kis trombitás vendéglőről, ha bárkit érdekelnek egyéb részletek, szívesen elküldöm neki e-mail-ben ennek a cikknek a kibővített változatát is. (dandey@freemail.hu)
Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a célom ezzel nem a hely lejáratása volt, sokkal inkább egy óvintézkedés, mielőtt valaki áldozatául esne egy fentiekben említett átverésnek, lehúzásnak. Ezek tények, nem kritika, nem vélemény! Nekem lelkiismereti ügyem, ezt a lehető legtöbb fórumon közzé tenni, mert ilyen mértékű igénytelenséggel, haszon vadászattal még nem találkoztam.
Köszönöm, hogy elolvastad!
egy szakács
|